reggel kicsit nem siettem el az indulást, de végül simán kiértem a reptérre. felszálláskor lenézve csupa sárga-barna táj mindenfelé, aztán persze leszálláskor meg már minden zöld. galícia hozta a papírformát, szakad az eső folyamatosan, mióta megjöttem. ami mondjuk csak két óra, de mindegy. elég félelmetes volt a leszállás, borzasztóan dobálta a gépet a szél, és pont olyan fura hangok jöttek kívülről, mintha épp erőlködne a meghalni készülő hajtómű - "na még egy kicsit, na még egy kicsit, csak a leszállópályáig bírd ki". aztán kibírta persze. nyilván csak nem szálltam még le ekkora szélviharban és esőben. 

hamar jött a busz, 2,50 a városba. sajnos idő előtt le kellett szállni, mert a buszpályaudvaron sikerült elgázolnia egy nénit a sofőrnek. élt, mikor eljöttem, de nagyon nyöszörgött. vért nem láttam. a kavarodásban összeakadtam egy 150 centi magas kis vörös ausztrál lánnyal - akinek nálam is több cucca volt, pedig csak utazgat, nem költözik -, amy-vel, együtt próbáltuk megfejteni, most hol vagyunk és merre menjünk, mert nekem eredetileg a város másik felén lett volna találkám juannal később, akinél lakni fogok, amíg nem lesz lakásom. az én megoldásom az lett, hogy itt várom juant a pályaudvar ingyen wifijével, amíg nem végez a melóban, mert ilyen időben és ennyi cuccal nem megyek sehova, ehh. amy-vel pedig számot cseréltünk, és majd esetleg találkozunk, keddig van a városban. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.